Bevallom őszintén, nagyon vártam már a tanévkezdést. Lelkiismeret-furdalásom is van emiatt. Szeretnék végre megint pár óra lélegzetvételnyi időt - a lányom nélkül! Ez most rosszul hangzik, mert milyen anya az, aki az imádott gyermekétől meg akar válni? Pedig vártuk őt, nagyon szeretjük, ő a mi boldogságunk, büszkeségünk, az életünk értelme! És mégis!
Nálunk elég hosszú volt az óvodai szünet, mivel az összevont csoportba már nem akartam a lányom bevinni, ügyeletet meg nem kellett kérnünk (erre jó a méltányossági gyes...), így június közepétől egészen augusztus legvégéig volt bő két és fél hónapunk. Na, ez egy kicsit sok volt. Két és fél hónapig újra éjjel-nappal együtt lenni... Ráadásul kicsi lányommal nem lehet itthon ülni, egy idő után azt is megunjuk, hogy a lakótelepen lévő két játszótérre menjünk naponta kétszer, így programokat kellett találni. Sok jó honlap van, ahol találni elfoglaltságokat (például az Eleven gyerekek honlap), de nekünk azok nem jók, mert kislányom nem bírja a sok embert, neki már 10 gyerek is sok. Ezért inkább eljártunk uszodába, 1 órát pancsoltunk a tanmedencében, aztán jöttünk is haza, vagy elmentünk barátokhoz egy-egy órácskára, hogy kimozduljunk, közben persze tömegközlekedtünk, ezt manókánk nagyon szereti. Hetente egyszer jártunk Ulwilla zenefoglalkozásra, és ha végképp semmi nem jutott eszembe, akkor távolabbi játszóterekre utaztunk vagy csak a tömegközlekedés kedvéért bementünk a belvárosba.
Ezen kívül a nyárra kaptunk nem tervezett programokat is, előjött az alvás közbeni légzéskimaradás, így éjjelenként nem aludtunk, reggel meg nem tudtunk felkelni, vizsgálatokra jártunk. Aztán a nyári (éves) kontrollvizsgálatok is sorra jöttek.
Belefáradtam. Többször besokalltam. Nagyon vágytam a szabad pillanatokra, de nem nagyon volt kire hagyni a lányom. Férjem sokat dolgozik, mikor hazaér enni és fürdeni szeretne, kicsit leülni, esetleg belenézni a híradókba. Így hát délutánonként is én mentem le a játszótérre.
Most végre újra van ovi. 3/4 9-re járunk ebben a hónapban, mert a fejlesztések még csak októberben indulnak. Ebéd után hozom is haza kicsit drágámat. Nem sok időm van, de már ez a 3 óra is kész felüdülés naponta. És hogy mire megy el? Takarításra, főzésre, közeli barátnőkkel való rövid csevegésre. A kerületet nem tudom elhagyni, mert ha messzebb akarnék menni, amire odaérnék a célhoz, már fordulhatnék is vissza. Viszont mivel fokozott ápolásin vagyok, kislányom 5 óránál többet nem lehet oviban, tehát nekem ezzel a napi 3 órámmal kell gazdálkodnom. Viszont most végre újra lesz időm blogot írni!!!!!!!!!
Tudom, egészséges gyermeket nevelőkben is vannak hasonló érzések. Ebben (sem) különbözünk, mindannyian édesanyák vagyunk. Kíváncsi vagyok a ti érzéseitekre, tapasztalataitokra, s hogy hogyan tudjátok beosztani a gyermeke(i)tek nélkül töltött időt. Várom a kommentekben a hozzászólásokat!
Nálunk elég hosszú volt az óvodai szünet, mivel az összevont csoportba már nem akartam a lányom bevinni, ügyeletet meg nem kellett kérnünk (erre jó a méltányossági gyes...), így június közepétől egészen augusztus legvégéig volt bő két és fél hónapunk. Na, ez egy kicsit sok volt. Két és fél hónapig újra éjjel-nappal együtt lenni... Ráadásul kicsi lányommal nem lehet itthon ülni, egy idő után azt is megunjuk, hogy a lakótelepen lévő két játszótérre menjünk naponta kétszer, így programokat kellett találni. Sok jó honlap van, ahol találni elfoglaltságokat (például az Eleven gyerekek honlap), de nekünk azok nem jók, mert kislányom nem bírja a sok embert, neki már 10 gyerek is sok. Ezért inkább eljártunk uszodába, 1 órát pancsoltunk a tanmedencében, aztán jöttünk is haza, vagy elmentünk barátokhoz egy-egy órácskára, hogy kimozduljunk, közben persze tömegközlekedtünk, ezt manókánk nagyon szereti. Hetente egyszer jártunk Ulwilla zenefoglalkozásra, és ha végképp semmi nem jutott eszembe, akkor távolabbi játszóterekre utaztunk vagy csak a tömegközlekedés kedvéért bementünk a belvárosba.
Ezen kívül a nyárra kaptunk nem tervezett programokat is, előjött az alvás közbeni légzéskimaradás, így éjjelenként nem aludtunk, reggel meg nem tudtunk felkelni, vizsgálatokra jártunk. Aztán a nyári (éves) kontrollvizsgálatok is sorra jöttek.
Belefáradtam. Többször besokalltam. Nagyon vágytam a szabad pillanatokra, de nem nagyon volt kire hagyni a lányom. Férjem sokat dolgozik, mikor hazaér enni és fürdeni szeretne, kicsit leülni, esetleg belenézni a híradókba. Így hát délutánonként is én mentem le a játszótérre.
Most végre újra van ovi. 3/4 9-re járunk ebben a hónapban, mert a fejlesztések még csak októberben indulnak. Ebéd után hozom is haza kicsit drágámat. Nem sok időm van, de már ez a 3 óra is kész felüdülés naponta. És hogy mire megy el? Takarításra, főzésre, közeli barátnőkkel való rövid csevegésre. A kerületet nem tudom elhagyni, mert ha messzebb akarnék menni, amire odaérnék a célhoz, már fordulhatnék is vissza. Viszont mivel fokozott ápolásin vagyok, kislányom 5 óránál többet nem lehet oviban, tehát nekem ezzel a napi 3 órámmal kell gazdálkodnom. Viszont most végre újra lesz időm blogot írni!!!!!!!!!
Tudom, egészséges gyermeket nevelőkben is vannak hasonló érzések. Ebben (sem) különbözünk, mindannyian édesanyák vagyunk. Kíváncsi vagyok a ti érzéseitekre, tapasztalataitokra, s hogy hogyan tudjátok beosztani a gyermeke(i)tek nélkül töltött időt. Várom a kommentekben a hozzászólásokat!
Bizony, bizony, hasonlóan éreztem én is! Bár korán kelni rémesen utálok, bagoly típus vagyok inkább, de azért... Van egy aranyos mondás, szoktam idézgetni, már nem is tudom, hol olvastam először: "Ha annyira szeretjük a gyerekeinket, vajon miért sóhajtunk fel olyan megkönnyebbülten, amikor reggelenként belökjük őket végre az iskola kapuján?!" :-)
VálaszTörlés:) Ez tényleg aranyos mondás, köszi Moni, hogy leírtad!
VálaszTörlés