Tanévkezdés = betegség

Azt hiszem, mindannyiunk számára ismerős, és bár gondolunk rá, mégis mindannyiszor váratlanul, a legrosszabbkor ér:

Folyik a gyerek orra! Lázas!

Örültem, hogy a hosszú nyári szünet után végre megint lélegzetvételnyi időhöz jutok. Nyáron nagyon sok vitamint vettünk magunkhoz, tapasztalatom szerint ez a legjobb immunerősítés. Másfél hétig bírta a lányom az oviban... Szörnyű érzés volt, hogy minden tervezett programomat mondhattam le legalább 1 hétig. Bevallom, először nem akartam foglalkozni az orrfolyással, mondván, akár allergia is lehetne. Ezzel próbáltam nem tudomást venni róla, mert nagyon nem akartam ismét a négy fal közé szorulni. Ilyenkor még a napi bevásárlás, főzés is komoly akadályokba ütközhet, pedig kislányom nem tartozik a nagyon nyűglődő kisbetegek közé. De azért az is elég feladat, hogy állandóan figyeljem, lekössem valamivel.

Szerencsés vagyok - nézőpont kérdése -, mert legalább a munkahelyem miatt nem kell izgulnom. De aki dolgozik, az ilyenkor dupla terhelés alatt áll. Én megtehetem, hogy egy hétig itthon tartom a lányom még akkor is, ha csak éppen folyik az orra, s még hőemelkedése sincs (így volt ez múlt héten), s még én is betegeskedhettem vele együtt. De akinek munkahelye van, nem ugrál ilyen könnyen. Ha van segítség, tud dolgozni, de ha nincs...

Örülök, hogy végül erőt vettem magamon, s itthon tartottam kicsi lányom, így egy hét alatt teljesen rendbe jött, nem kellett attól tartanom, hogy még nem teljesen egészségesen kerül vissza a közösségbe, s így újra elkap valamit. Az esély persze most is megvan, de kevesebb, mintha félig gyógyultan vinném be. Nem is érezné jól magát, arról nem is beszélve, hogy a többiek is összeszedhetnének tőle egy kis betegséget. Ezt nem kockáztattam meg.

Immunerősítésre rengeteg féle szert lehet kapni, én még mindig a kiegyensúlyozott táplálkozás és a vitaminok betegségmegelőző hatásában hiszek. De könnyen beszélek, kislányom szereti a gyümölcsöket, naponta többször is kap, étrendjét össze tudom állítani úgy, hogy a fontos tápanyagok benne legyenek. Szereti a fűszeres ízeket, nem igazán válogat, bár alapproblémája miatt nem mindegy, milyen állagban kapja az ételt. De sokan nincsenek ilyen jó helyzetben, és ehhez nem kell sérült gyermek. Persze aztán jön ilyenkor az önvád, hogy elrontott valamit, nem jó anya - ismerős, ugye? Az esetek legnagyobb részében pedig szó sincs ilyenről.

Viszont valamiről hajlamosak vagyunk elfeledkezni: nem csak gyermekünk, családunk, hanem saját magunk immunrendszerét is karban kell tartanunk kiegyensúlyozott táplálkozással és sok vitaminnal. A lelki gondjaink többségének is lehetnek testi tünetei, de a szervezet alultápláltsága (értsd: nem minőségi éhezése) erre még rátesz egy lapáttal: türelmetlenek, fáradékonyak, depresszióra hajlamosak leszünk, összecsapnak a fejünk felett a hullámok, mert nem vagyunk képesek ellátni a feladatainkat. Ilyenkor aztán a lelkünk is összetörik. Lelkünk ápolása mellett tehát ne hanyagoljuk el testünket sem!

Tudom, miről beszélek, régebbi bejegyzésemben (2009. március - Az én történetem) már írtam róla, mi vezetett engem ehhez a gondolkodáshoz. Kemény lecke volt, ezért nem győzöm hangsúlyozni a táplálkozás fontosságát. Tessék enni!

Gyermekeinket akkor leszünk képesek ellátni, szeretni, ha mi magunk jól vagyunk. Egész családunk élete a mi testi és lelki egészségünktől függ. Nagyon nagy teher ez, ehhez azonban erő kell! Fizikai és pszichés. A fizikai erőnlétet mindenki magának tudja biztosítani, a pszichés erőnlétet viszont tudom segíteni, igyekszem növelni minden kedves olvasómban bejegyzéseimmel!

Búcsúzóul küldök egy videót, tegye jobbá mindenki napját!

Szabadidő!!!

Előző bejegyzésemhez szorosan illeszkedik a mai.

Szabadidő kisgyerek mellett?

A kisgyerek születése után minden pillanatunk leköti. Kezdetben az állandó készenlét, a szoptatás, etetés, a nagyfokú ragaszkodás (csak anya jó) tesz próbára bennünket, szabadsághoz szokott életvitelünket eléggé megváltoztatja. A legtöbb családban ilyenkor az apára hárul a családfenntartás, pénzkeresés, ezért ő sokat dolgozik, sokat van távol, keveset tud segíteni, s azok többsége is inkább a mindennapi élethez kapcsolódik - bevásárlás -, a babától így nem nagyon tudunk elválni, csak pl. az esti fürdetés szertartása idejére, amit az apák lelkesen és szívesen vállalnak. Szerencsések azok, akiknek közel valamelyik nagyszülő, aki még aktív, megbízható, segítőkész, de többen vagyunk úgy, hogy vagy messze szakadtunk családjainktól, vagy nem túl jó a kapcsolat, esetleg a nagyszülők is még dolgoznak.

Én az utóbbi csoportba tartozom. Ráadásul sérült gyermekem van, autista, így ha még lenne is, aki felajánlaná a segítségét, kislányom nem biztos, hogy elfogadja, s mivel nem beszél, ismerni kell valamennyire ahhoz, hogy az ember tudja, mikor mit szeretne, épp mit jelez, miért nyüszít, mire kacag. Amikor sikerül segítséget szereznünk, akkor is nagyon korlátozott az időnk, 2 óránál többet nehezen visel el mással, a lakásba bezárva. Az ovi más, ott képzett szakemberek vannak velünk, akik vigyáznak rá, foglalkoznak vele és szerencsére nagyon szeretik. Ott nyugodt szívvel hagyom. Valószínűleg ezért is alakult úgy, hogy kislányunk születése óta (5 éve) először a napokban fordult elő, hogy a férjemmel kettesben elmentünk egy hokimeccsre. Nagyon furcsa volt, de már nagyon kellett is. 3 órát voltunk távol a gyermekünktől, de tudtuk, hogy a legjobb helyen van, így nyugodtak voltunk. Azért siettünk ám a meccs végén érte!

Mihez kezdhet az édesanya a szabadidejével?

Legáltalánosabb, hogy a házimunkára fordítjuk, takarítunk, főzünk, esetleg bevásárolunk, ügyeket intézünk. Tudjuk, nem a legjobb módja ez a szabadidő felhasználásának, de hát háziasszonyként nem éreznénk jól magunkat, ha ezt nem csinálnánk meg.

Ennél egy fokkal azért jobbat is találhatunk: ha magunkra fordítjuk ezt az időt! Egy jó fürdő, hajmosás (esetleg fodrász), manikűr, arctisztítás, egy kis kényeztetés nekünk is jár, akár házilag, akár szakember által. Kész testi és lelki felüdülés, feltöltődés!!!!!!!!!!!!! Azért időnként tessék ilyen szabad órákat is beiktatni!!!!!!!!!!!

A szabadidőnk eltöltésének legkiválóbb módja az aktív kikapcsolódás, heti rendszerességgel nekünk sem ártana ezeket beiktatni. Mire gondolok? A barátnők meglátogatása mellett a sportolás, pl. uszoda, csoportos torna a lelkünk mellett a testünket is edzi. A kulturális élményeket sem szabad hanyagolni, egy kiállítás megnézése, egy délelőtti matinékoncert meghallgatása, egy teázóban ücsörögve könyv olvasása, esetleg egy jó mozi még a mi időnkbe is beleférhet.

Hallani vélem, ahogy ezt olvasva többen felsóhajtanak: De jó is lenne! De nincs ennyi időm, pénzem. Nos, időnk arra van, amire mi szeretnénk. Kisgyerekes anyaként megtanultunk jól gazdálkodni az időnkkel, s talán a pénzzel is. Nem kell a legnagyobb költségvetésű kikapcsolódásokra koncentrálni, de ne sajnáljuk magunktól, ha időnként mégis elmennénk moziba, vagy vennénk végre magunknak egy új ruhadarabot.

A rendszeres, jól eltöltött szabadidőnk nyeremény az egész családnak, hiszen egy feltöltődött, mosolygós édesanyával jobban jár mindenki, még ha ez időnként egy kicsit ki is vesz a családi kasszából.

Végül had osszam meg veletek, a mi családunk hogyan oldotta ezt meg. Mivel együtt a férjemmel nem tudunk kikapcsolódni, pedig annak idején moldvai táncházban ismerkedtünk meg, így külön.külön biztosítjuk egymás számára a szabadidőt. Hetente egy-egy estére kell gondolni, ilyenkor a férjem hokizik vagy hokimeccsre jár (igen, a sok munka után neki is kell egy kis kikapcsolódás!), én pedig egy kórusba járok énekelni. Egy felvételünkkel búcsúzom mára, s várom a hozzászólásokat, hogy ti hogyan töltitek el a szabadidőtöket.

Tanévkezdés

Bevallom őszintén, nagyon vártam már a tanévkezdést. Lelkiismeret-furdalásom is van emiatt. Szeretnék végre megint pár óra lélegzetvételnyi időt - a lányom nélkül! Ez most rosszul hangzik, mert milyen anya az, aki az imádott gyermekétől meg akar válni? Pedig vártuk őt, nagyon szeretjük, ő a mi boldogságunk, büszkeségünk, az életünk értelme! És mégis!

Nálunk elég hosszú volt az óvodai szünet, mivel az összevont csoportba már nem akartam a lányom bevinni, ügyeletet meg nem kellett kérnünk (erre jó a méltányossági gyes...), így június közepétől egészen augusztus legvégéig volt bő két és fél hónapunk. Na, ez egy kicsit sok volt. Két és fél hónapig újra éjjel-nappal együtt lenni... Ráadásul kicsi lányommal nem lehet itthon ülni, egy idő után azt is megunjuk, hogy a lakótelepen lévő két játszótérre menjünk naponta kétszer, így programokat kellett találni. Sok jó honlap van, ahol találni elfoglaltságokat (például az Eleven gyerekek honlap), de nekünk azok nem jók, mert kislányom nem bírja a sok embert, neki már 10 gyerek is sok. Ezért inkább eljártunk uszodába, 1 órát pancsoltunk a tanmedencében, aztán jöttünk is haza, vagy elmentünk barátokhoz egy-egy órácskára, hogy kimozduljunk, közben persze tömegközlekedtünk, ezt manókánk nagyon szereti. Hetente egyszer jártunk Ulwilla zenefoglalkozásra, és ha végképp semmi nem jutott eszembe, akkor távolabbi játszóterekre utaztunk vagy csak a tömegközlekedés kedvéért bementünk a belvárosba.

Ezen kívül a nyárra kaptunk nem tervezett programokat is, előjött az alvás közbeni légzéskimaradás, így éjjelenként nem aludtunk, reggel meg nem tudtunk felkelni, vizsgálatokra jártunk. Aztán a nyári (éves) kontrollvizsgálatok is sorra jöttek.

Belefáradtam. Többször besokalltam. Nagyon vágytam a szabad pillanatokra, de nem nagyon volt kire hagyni a lányom. Férjem sokat dolgozik, mikor hazaér enni és fürdeni szeretne, kicsit leülni, esetleg belenézni a híradókba. Így hát délutánonként is én mentem le a játszótérre.

Most végre újra van ovi. 3/4 9-re járunk ebben a hónapban, mert a fejlesztések még csak októberben indulnak. Ebéd után hozom is haza kicsit drágámat. Nem sok időm van, de már ez a 3 óra is kész felüdülés naponta. És hogy mire megy el? Takarításra, főzésre, közeli barátnőkkel való rövid csevegésre. A kerületet nem tudom elhagyni, mert ha messzebb akarnék menni, amire odaérnék a célhoz, már fordulhatnék is vissza. Viszont mivel fokozott ápolásin vagyok, kislányom 5 óránál többet nem lehet oviban, tehát nekem ezzel a napi 3 órámmal kell gazdálkodnom. Viszont most végre újra lesz időm blogot írni!!!!!!!!!

Tudom, egészséges gyermeket nevelőkben is vannak hasonló érzések. Ebben (sem) különbözünk, mindannyian édesanyák vagyunk. Kíváncsi vagyok a ti érzéseitekre, tapasztalataitokra, s hogy hogyan tudjátok beosztani a gyermeke(i)tek nélkül töltött időt. Várom a kommentekben a hozzászólásokat!