Mit tegyek, ha nem támogatnak, ellenzik, amit csinálok, amit tervezek? Azaz negatív környezetben élő nők a bőség útján hogyan találják meg az ő ölelő madarukat? :-)
Nehezített a pálya azoknak a nőknek, akiket nem támogat a környezete a törekvéseiben.
Rendszeresen felvetődik a GazdagNők hozzászólásokban is, de a személyes találkozásokon is - legyen tréning, konferencia, tanácsadás vagy sima hétköznapi beszélgetés -, hogy mit tegyen egy nő, ha ellenzik, amit csinál és/vagy nem támogatják az elképzeléseit, a terveit, mitöbb: ellenségesek azzal szemben, amit éppen most csinál. És a negativitással, az energiavámpírkodással elképesztően visszahúzzák.
De van még egy téma, ami érdekes lehet ezúttal is. Amikor van egy jó ötleted, inspíratív állapotba kerülsz, és lelkesen újságolni kezded, amit érzel, gondolsz, amit tervezel… Észrevetted, hogy hányszor sutba mennek az ilyen dolgok? Valójában mi történik?
Emlékezz a jó öreg magyar mondásra: hallgatni arany!
Elkiabálod a dolgokat - nagy örömödben. Aztán persze nem csodálkozhatsz, hogy nem valósul meg. Például ellopják az ötletedet. Vagy elkezdik kritizálni. Elkezdenek kárálni jó magyar szokás szerint, és megmagyarázzák neked, hogy miért nem sikerülhet. Vagy - ahogy nekem is nemrégen - egyszerűen az arcodba mondják, mélyen a szemed közé nézve: (ez) NEM FOG MENNI (neked..)!
Milyen ez? Olyan, mint egy átok, nem?
És ott állsz - vagy ülsz - megkövülten a saját lelkesedéseddel, elképzeléseiddel, és már nem is tudod, hogy mi-merre-meddig, és mit is akarsz egyáltalán. Vagy elönt a düh, netán a dac, hogy “de akkor is, igenis, megcsinálom”. És innentől kezdve a lazaság helyett elkezdesz szépen görcsölni - könnyed kivitelezés helyett jön a küzdelem, a küszködés.
Tudod mit? Emlékezz a jó öreg magyar mondásra: hallgatni arany. És nagyon válogasd meg, hogy kinek mit, és főleg mikor mondasz el. Ezt én is a saját káromon tanultam meg, és ma már a legdédelgettebb vágyaimat, terveimet embrionális állapotukban soha senkinek nem mondom el - legelőször csak a (felnőtt) lányomnak, de neki is csak egy idő után. Amikor már szavakba tudom jobban önteni, és amikor már tényleg nem bírom magamban tartani. :-)
És aztán ahogy telik az idő, legfeljebb még csak néhány olyan emberrel osztom meg, akikről azt gondolom, illetve akikről az addigiak, a korábbi gyakorlat alapján úgy is tudom, hogy tényleg támogatnak. (Megjegyzem: még itt is tévedhetek, az emberi gyarlóság és esendőség ugyanis szintén végtelen.)
Támogató (női) köreink
A tréningjeim egyikén rendszeresen alaposan szemügyre vesszük a támogató (női) köreinket. Tudatosítjuk, hogy ki támogat, és ki nem bennünket egy adott témában.
Sosem felejtem el az egyik résztvevőt. Ebben a csoportban már több alkalom volt, és így elég jól ismertük egymást. Amikor kiraktuk a támogatóinkat, ellenzőinket, ő majdnem sírt. Akkor szembesült azzal, amit mi a csoportból mindannyian tudtunk, vagy legalább nagyjából sejtettünk. Hogy a közvetlen környezetétől korántsem kapja meg a támogatást - azoktól, akikhez egyébként folyton megy azokkal az ötleteivel is, hogy nekik mi lenne a jó.
Akkor azt mondtam neki, mint a tréning vezetője, hogy mentálisan védje meg magát. Nem kell elválni, elköltözni, csak tartson távolságot - mentálisan. Nem könnyű, de ez is egy lehetőség. Az ötleteit, az elképzeléseit másokkal ossza meg. Kimondottan csak azokkal, akik támogatják, akik egy követ fújnak vele, akikkel egyfelé húzzák ama bizonyos szekeret.
Sikerre semmit nem lehet vinni ellenséges közegben - vedd körül magadat pozitív, tettrekész, valamilyen cél iránt elkötelezett emberekkel, nőkkel - minél többet legyetek együtt.
Ne engedd meg soha senkinek, hogy aláássa a női önbizalmadat, a hitedet magadban, az okosságodban, a talpraesettségedben, bármiben… Jogod van az álmaidhoz, a vágyaidhoz, és jogod van akár a tévedéseidhez is (csak ne feledd korrigálni őket! ;-))
Emlékszem, milyen sokkoló volt számomra, amikor az egyik könyvben azt a gyakorlatot olvastam, hogy írjam le, ki az a hat ember, akivel a legtöbb időt együtt töltök. És utána az volt a feladat, hogy nézzem meg jól, hogy kik ők - mert ők a JÖVŐM. Bennük tükörként látom a sorsomat, ha mindent úgy hagyok. Akkor annyira megijedtem, hogy azonnal eldöntöttem, ki az, akitől azonnal meg akarok, és meg is fogok szabadulni - szerencsére ez munkakapcsolat volt, így még az egyszerűbb esetek közé tartozott/tartozik az ilyesmi.
Ilyenkor is szem előtt lehet tartani azt az imát, amit már lassan évtizedek óta ismerek, és amelyiknek bölcsessége még mindig erőteljesen hat rám - és ezért is örültem, amikor nemrég ismét eljutott hozzám egy e-mailben. Biztosan ismeritek, de leírom ide:
"Uram, adj erőt, hogy elfogadjam azt, amin nem tudok változtatni.
Bátorságot, hogy változtassak azon, amin tudok.
És bölcsességet, hogy felismerjem a különbséget."
Tehát hallgassunk, dédelgessük az álmainkat, és csak támogató szűk körben osszuk meg másokkal, amíg törékeny, még csíra állapotú. És fogadjuk el az előbbi ima éleslátásán túl azt is, hogy lehet, hogy nem a magunk fajtánál találunk igaz(i) megértésre.
Ida hírleveire itt iratkozhatsz fel!
