Miről is lesz szó?

A kisgyerekes anyákhoz szólok ebben a blogban, elsősorban mégis a sérült gyermekeket nevelő édesanyákhoz, mivel én is ebben a helyzetben vagyok. A kislányom autista, 5 éves lesz a nyáron. Lassan 5 éve vagyok vele itthon, s ez bizony elég fárasztó lelkileg és egészségileg is.

Sokan szokták mondani, hogy könnyű a gyesen lévő kisgyerekes anyáknak, hiszen egész nap otthon vannak, nem is dolgoznak. Na persze! Csak próbálná az utánunk csinálni, aki ezt mondja! Nem munka a gyerek ellátása, a takarítás, főzés, ügyintézés? Sérült gyermekkel ráadásul többet kell foglalkozni (etetés, pelenkázás, fejlesztés), s több intézni való ügy is van (hivatalokba rohangálás az igazolásokért, orvosi kontrollok stb.) - aki ebben él, tudja, miről beszélek. És hogy mindezért mi milyen fizetést kapunk? ... hát erről jobb nem is beszélni. Míg az egészséges gyermek édesanyja legkésőbb a gyermek 3 éves korában visszamegy dolgozni, addig mi, sérült gyermekek szülei itthon maradunk, továbbra is gyesen meg emelt családi pótlékon. Éhbér. Sokszor még a számlákra sem elég. Férjeink éjt nappallá téve dolgoznak (már ahol megmaradt a család).

De nem is az anyagi rész az én vesszőparipám, erről már sokan sokfélét mondtak, gyakori téma a sajtóban is (még sincs semmi változás). Saját példámból okulva a kisgyerekes anyák egészségi és lelki állapotáról fogok írásokat közzétenni, gondolataimat, tapasztalataimat leírni. Várom az olvasók történeteit, megjegyzéseit is, írjuk együtt ezt a blogot!

Következő bejegyzésemben elmesélem a saját történetem, amelyből remélhetőleg mások is tanulni fognak, hogy ne járjanak úgy, mint én!