Bevallom, volt egy rövid időszak az életemben, amikor pszichológushoz jártam. Éreztem, hogy valami nincs rendben, kimerültem, nagyon hamar elveszettem az önuralmam, s attól féltem, kárt teszek a kislányomban. Pedig Bori akkor még csak épp 1 éves volt. Aki olvasta alább a születéstörténetét (cikk a Kismamában 2007. februárjából), az tudja, hogy születése óta sejthető volt, hogy nem lesz minden teljesen rendben. Nyilván ez is bennem volt. Nem éreztem tökéletes anyának magam. Pedig a környezetem megcáfolt, próbált tükröt tartani elém, hogy lássam, jól csinálom a dolgom. Csak hát maximalista voltam, ez volt az én legnagyobb bajom!
Az alábbiakban bemutatok néhány házi feladatot, amelyeket akkoriban kaptam a pszichológusomtól, s hétről hétre készülnöm kellett belőlük. Ő mindet átolvasta, jegyzetelt (időnként bele is), s következő héten pedig mindig keményen elém tárta az igazságot. Mai napig is cseng a fülemben, ahogy Ági kérdezi: "Katalin, miért van az, hogy maga olyan okos, mégis olyan buta?" Ugyanis a feladatok elvégzése közben átgondoltam a dolgokat, s mindig a megfelelő következtetéseket vontam le - csak beismerni voltam képtelen ezeket.
Először a legkedvesebb gyakorlatommal kezdem, ebből tanultam a legtöbbet. Mint már írtam, a fő gondom a maximalizmusom volt, nem éreztem tökéletes anyának magam.
A feladat a következő:
Írd le egy papírra, hogy szerinted milyen a jó anya!
Nagyon hatásos! Rájöttem, hogy irreálisak az elvárásaim magammal szemben! Miért kellene, hogy mindig nyugodt, jókedvű és mosolygós legyek? Hogy mindig türelmes legyek a gyermekemmel? Hogy mindig jól sikerüljön, amit főzök? Olyan anya nincs, aki MINDIG ilyen!
TÖKÉLETES ANYA NINCS!
Ezzel párhuzamosan azt is össze kellett írnom, hogy mit szeretek magamban. Sikerült nehezen összeszednem 14 dolgot, de persze a negatívumok hamarabb az eszembe jutottak. :( A végkövetkeztetést is meg kellett hoznom, hogy szeretem-e magamat? A válaszom NEM volt.
Mivel hamar fény derült a legfőbb mozgatórugómra (maximalizmus) és hiányosságomra (indulatkezelés), a következő alkalmakra ezek voltak a házi feladataim:
- Reggel nem elmosogatni
- Gyerekre felemás zoknit húzni
- Gáztűzhelyet 2 napig nem letakarítani (ez az egyik mániám)
- Direkt elrontani az ebédet
- Beszélgetés a férjemmel: Mennyire engedhetjük szabadon a kis felfedezőt, hol vannak a korlátok? (Ez amúgy is egy jó téma!)
- Napi 10 perc zongorázás
Ezek után el kellett gondolkodnom a következőkön:
- Miért nem jó a tökéletesség? (pl. mert utána nincs fejlődés, meg kényszerrel jár stb..)
- Amikor nem csináltam meg "tökéletesen" a dolgaim, mi történt? (Semmi, csak engem zavart.)
- Mi a különbség a "kell" és a "szeretnék" között? (Külső kényszer, ill. belső késztetés.)
S ha még nem volt elég a gyakorlatokból, két utolsót is megosztok veletek.
1. Összeírni, hogy mit szeretek és mit nem szeretek a gyermekemben (egymás mellé, hogy jól látható legyen). (Érdekes, azért sokkal több dolgot szeretünk ám bennük, mint amit nem!)
2. Gyermekemhez való viszonyulásom - legalább 1 héten keresztül írni. (Ebből kiderül, hogy a türelmetlen, "szégyenteljes" napok aránya elég kicsi.)
Remélem, másnak is segítenek ezek a kis fejtörők, hogy megértse:
A gyermekeinek pedig egyenesen a
Az alábbiakban bemutatok néhány házi feladatot, amelyeket akkoriban kaptam a pszichológusomtól, s hétről hétre készülnöm kellett belőlük. Ő mindet átolvasta, jegyzetelt (időnként bele is), s következő héten pedig mindig keményen elém tárta az igazságot. Mai napig is cseng a fülemben, ahogy Ági kérdezi: "Katalin, miért van az, hogy maga olyan okos, mégis olyan buta?" Ugyanis a feladatok elvégzése közben átgondoltam a dolgokat, s mindig a megfelelő következtetéseket vontam le - csak beismerni voltam képtelen ezeket.
Először a legkedvesebb gyakorlatommal kezdem, ebből tanultam a legtöbbet. Mint már írtam, a fő gondom a maximalizmusom volt, nem éreztem tökéletes anyának magam.
A feladat a következő:
Írd le egy papírra, hogy szerinted milyen a jó anya!
Nagyon hatásos! Rájöttem, hogy irreálisak az elvárásaim magammal szemben! Miért kellene, hogy mindig nyugodt, jókedvű és mosolygós legyek? Hogy mindig türelmes legyek a gyermekemmel? Hogy mindig jól sikerüljön, amit főzök? Olyan anya nincs, aki MINDIG ilyen!
TÖKÉLETES ANYA NINCS!
Ezzel párhuzamosan azt is össze kellett írnom, hogy mit szeretek magamban. Sikerült nehezen összeszednem 14 dolgot, de persze a negatívumok hamarabb az eszembe jutottak. :( A végkövetkeztetést is meg kellett hoznom, hogy szeretem-e magamat? A válaszom NEM volt.
Mivel hamar fény derült a legfőbb mozgatórugómra (maximalizmus) és hiányosságomra (indulatkezelés), a következő alkalmakra ezek voltak a házi feladataim:
- Reggel nem elmosogatni
- Gyerekre felemás zoknit húzni
- Gáztűzhelyet 2 napig nem letakarítani (ez az egyik mániám)
- Direkt elrontani az ebédet
- Beszélgetés a férjemmel: Mennyire engedhetjük szabadon a kis felfedezőt, hol vannak a korlátok? (Ez amúgy is egy jó téma!)
- Napi 10 perc zongorázás
Ezek után el kellett gondolkodnom a következőkön:
- Miért nem jó a tökéletesség? (pl. mert utána nincs fejlődés, meg kényszerrel jár stb..)
- Amikor nem csináltam meg "tökéletesen" a dolgaim, mi történt? (Semmi, csak engem zavart.)
- Mi a különbség a "kell" és a "szeretnék" között? (Külső kényszer, ill. belső késztetés.)
S ha még nem volt elég a gyakorlatokból, két utolsót is megosztok veletek.
1. Összeírni, hogy mit szeretek és mit nem szeretek a gyermekemben (egymás mellé, hogy jól látható legyen). (Érdekes, azért sokkal több dolgot szeretünk ám bennük, mint amit nem!)
2. Gyermekemhez való viszonyulásom - legalább 1 héten keresztül írni. (Ebből kiderül, hogy a türelmetlen, "szégyenteljes" napok aránya elég kicsi.)
Remélem, másnak is segítenek ezek a kis fejtörők, hogy megértse:
ELÉG JÓ ANYA!
A gyermekeinek pedig egyenesen a
LEGJOBB !
Katica!
VálaszTörlésÉn néha attól félek, hogy rosszat teszek, hogy ide oda rángatom Bulcsút, és nem tudok otthon ülni a fenekemen. De megőrülnék itthon. Nem bírom a bezártságot, az egyedüllétet. És úgy érzem nincs visszajelzés. Az nem visszajelzés számomra hogy jól csinálod. Valami jelző kéne. A jól az nem megfogható számomra. Szeretek a gyermekemmel lenni és szeretek a gyermekemmel együtt mással is lenni. Ezt a magam részéről nem érzem összeférhetetlennek. Inkább úgy érzem, hogy a korábbi életem, a társadalom kizár, mert gyermekem van és ezzel nem kiszámíthatóvá váltam.