Nagycsaládosok lettünk

Sanyibaba születése

2012. szeptember 19. Gyönyörű késő nyári nap. Reggel elmegyünk Belinhez a kész táskákért, sietünk vissza Orsiékhoz, ahol már ott van Viri, Irmi és Gica a babáikkal. Beszélgetünk. Emőkémnek fel kell valamit vennem a földről, de nem tudok felállni a guggolásból. Amolyan „meg kell állni” érzés. Még poénkodom is Gicának, hogy mi van. J Irmi még majd’ egy hetet jósol nekünk. Akkor ez csak jósló lehet. 3 napja iszom a málnalevél-teát, látható jelei vannak azóta a nyílásnak. Délben együtt indulunk haza. Nem tudok Emőkére figyelni, az órát próbálom nézni.  Sanyim 1-kor hozza haza Borit, mondom neki, hogy jóslózok. Idegesítenek a gyerekek, alig bírom ellátni őket (etetés, peluscsere, kérések teljesítése). Már várom, hogy Emőke mikor dől ki, végül elég későn, ¾ 3 felé alszik el. Nem tudok mellette elaludni a szokott pár percre sem, mert érzem az összehúzódásokat. Nem erősek, de folyamatosan vannak. Mintha 3-4 percenként jönnének, s mintha 1-1 percig tartanának. Emőke elalszik, átviszem a helyére, be a kádba. Nagyon jól esik a meleg víz. Nem jut sok időm, mert Borit nem hagyhatom felügyelet nélkül a számítógépnél. A kádból kiszállva nagyon figyelek a testemre. Kicsit mintha ritkulna, 5 percenként jelentkező hullámok. De hamar újra 2-3 percesek lesznek. Átnézem a táskámat, hogy minden megvan-e, bepakolom az utolsó pillanatos dolgokat is. 4-kor írok Sanyinak, hogy készüljön úgy,  a héten már nem megy be dolgozni. 5-ig van a munkahelyén. Már Emőke is ébren van, én már sokszor meg-megállok, ilyenkor kétségbeesve kérdezi, „Anya mit csinál?” Azt hiszem, szülök. J Fél 6-kor kezdek nagyon türelmetlen lenni, néhány összehúzódáskor már az ágyra görnyedek négykézláb és „táncolok”. Sanyi hazaér, még leszalad boltba, pár dolgot összerendez estére maguknak, s 6 után kicsivel végre elindulunk a kórházba. Menet közben 2-3-szor majd kiugrok a kocsiból, mert nem tudok helyezkedni. Majdnem nem engednek be a hátsó ajtón, mert 1 perce múlt fél 7. Érzem, már nincs erőm visszaülni az autóba és átmenni a főbejárathoz. Dörömbölünk,  nagy nehezen beengednek. A szülőszoba előtt már ott vár Éva, a kísérőm, jól esik belekapaszkodni a kezébe. Nyugtat, biztat, de még mindig nem veszem komolyan a dolgot. 18-40-kor vesznek fel a szülőszobára, vizsgálat: eltűnt méhszáj. Hoppá! Szólnak a dokimnak, de nem biztos, hogy beér, kell neki kb. 20 perc. Ide fog érni, tudom, megvárjuk. 7 után kicsivel meg is jelenik a dokim, megvizsgál, elfolyik a magzatvíz. Néhány fájás, Sanyibaba behelyezkedik, s elindul kifelé. Összedolgozunk, egymásért, az első ölelés élményéért. A dokim egyszer csak félhangosan felkiált: „Nicsak, egy hajtincs!” És tényleg, hatalmas haja van a fiamnak. J Ahogy kijjebb jön a fejecske, látni a hatalmas hajzuhatagot, meg is simogatom a fejecskéjét. Finom puha. Ügyesek vagyunk, így 19.36-kor már karomban is tarthatom gyönyörű szuszogó csomagomat!! Dokim szól a szülésznőnek, hogy várja meg, amíg pulzál a köldökzsinór, majd Éva elvágja. Isten hozott, kislegény!!! Épp csak elviszik mérni és letörölgetni (2670g és 50cm), s visszahozzák, simogatom, szopizik. 10 felé lábra kell állnom. Jön a hidegzuhany: annyira sok baba születik az utóbbi napokban, hogy teljes telt ház van, csak a nőgyógyászati osztályon lesz ágyam, oda viszont a baba nem jöhet! Őrjöngeni tudnék, de csak csendesen kérek, könyörgök. Sajnos nincs más mód, de holnap sok babát hazaengednek, lesz helyünk a szülészeten. Fél 11-kor az újszülött osztályon már a fiam keresem, épp beteszik inkubátorba, mert kicsi a súlya, fázik. Így ha együtt lennénk sem lenne mellettem az éjjel. Telefonszámot kérnek, éjjel megcsengetnek, amikor ébred, mehetek szopiztatni. Így kicsit jobb, bár aludni nem tudok, hiszen az elmúlt 8 évben nem nagyon volt olyan éjjel, amit gyermek nélkül töltöttem volna. Most, hogy van 3 gyönyörű gyermekem, az első éjjel, amikor EGYIK SINCS VELEM! Másnap késő délután kapunk helyet, onnantól elválaszthatatlanok vagyunk. Sajnos míg külön vagyunk, kitalálják, hogy rossz a vércukra, így tápszert adnak neki, nem is tudom szoptatni, hiszen mindig megtömve alszik. Amint együtt vagyunk, többet egy cseppet sem kap mást az anyatejen kívül! Szorgalmasan elhozom a tápszer-adagját, de nem kapja meg, mégis rendeződik a cukra. Lám. J Nem sárgul. Lám. J A fejetlenség a többi napon is folytatódik, nagyon sok a szülés, mindenki külön tölti az első napját, mert nincs hely, így viszont 48 óra múlva haza lehet jönni. Szombat késő délután végre mi is hazaérünk.  Isten hozott itthon, kicsi fiam!