Ezen írás Bohács Krisztina tollából való. Szeretettel adom tovább!
Mottó: "Minden anya lelke mélyén rejtőzik egy hétköznapi emberi lény; hiszen nem létezik szentipar, mely kiegyensúlyozott, önfeláldozó madonnákat gyártana sorozatban. Minden gondtalan, kalandvágyó, önző, hétköznapi lány feje fölött ott lebeg az anyaság "fenyegető" glóriája. Az átalakulás pedig, miközben az egészségesen önző felnőttből előbújik a valóban önzetlen anya, fájdalmas lehet: körülbelül olyan, mintha a pillangó próbálna visszabújni a gubóba…"
Libby Purves: Hogyan ne legyünk tökéletes anyák?)
Boldogságos kismamák
A kisdedet keblére ölelő, a boldogságtól átszellemült arcú madonnaábrázolások vagy az újabb keletű Pampers reklámok láttán azt hihetjük, hogy az anyaság a világ legtermészetesebb dolga, s minden nőből automatikusan, egyik napról a másikra jó anya válik. Az európai ember anyaságról alkotott képét nyilvánvalóan hosszú évszázadokon át befolyásolta a Mária-kultusz – amely egyben anyakultusz is – azt a felfogást eredményezve, hogy az a nõ, akinek gyermeke van, szükségszerűen csak katartikus élményben részesülő, "boldogságos" kismama lehet.
Ezzel szemben a mai modern pszichológia álláspontja szerint az emberi életben előforduló stresszhelyzetek közül az első háromban tartatik számon a gyermek megszületése. Ahogyan a házasságkötés óriási változásokat eredményez egy ember életében, a gyermekek megérkezése is (különösen az első gyermeké) alapjaiban megrázza az addig megszokott családi viselkedési mintákat. A gyermekszülés, az otthonlét, az anyai szerep zavartalan kialakulása, a házastársi szerep módosulása egyáltalán nem magától értetődő folyamatok, megannyi megkérdezetlen kérdést vetnek fel az érintettekben (ezeknek többségét nem illik, illetve nincs hol megkérdezni). Az anyaság körül kialakult mítoszok, a terhesség során kialakított idealista képek után a legtöbb fiatal szülő azzal szembesül, hogy itt egy, az egész életet érintő nagy változásról van szó, amely felelősséggel, lemondásokkal is jár a felhőtlen öröm mellett. Pszichológusok véleménye szerint a mi pszichológiai kultúránk egyáltalán nincs felkészülve arra, hogy az anyaság körüli traumák megoldásában segítsen.
A szakértők véleménye szerint egyetlen család sincs, ahol a gyermek megérkezése zökkenőmentes, stressz nélküli életszakasz lehetne – át kell rendezni a lakást, megváltozik a család életrendje, új szerepeket kell megtanulni, az anya mobilitása nagymértékben csökken, az anyagi életet át kell szervezni, a papa nem ritkán mellékállást kell hogy vállaljon…, megannyi változás egyszerre, ugyanabban az időben… A kérdés csupán az, sikerül-e ezekre a változásokra felkészülni, a szóban forgó életszakasz kínálta csapdákat fegyelmezett módon elkerülni, s még ha nem is tökéletes, de elég jó anyává válni.
Anyai ösztön?
Az anyaság témakörét vizsgálva azonnal felmerül a kérdés: miből is táplálkozik az anyaság? Ösztön lenne csupán, mely minden nőnemű élőlény génjeiben megbújik, s a kellő időben aktiválódik? Vagy esetleg úgy sajátítjuk el olvasmányainkból, a szájról szájra járó történetekből, régi, jól bevált babonás tanácsokból vagy a tévéreklámokból?
Dr. Szabó Éva, a József Attila Tudományegyetem Pszichológiai Tanszékének adjunktusa szerint az ember esetében csupán csak az anyai ösztönt emlegetni sokkal inkább tévhit, mintsem megalapozott állítás. Kísérletek igazolják ugyanis, hogy bizonyos alaptechnikákat leszámítva (például egyes mozdulatok, vagy az, hogy a szülést követően a nők 99 százaléka a szív felőli oldalon öleli magához először gyermekét) sokkal inkább tanult magatartásról van itt szó, amely alapvetően négy fő forrásból táplálkozik.
A tényleges anya-gyermek kapcsolat elsősorban az anya gyermekkori, saját anyjához fűződő kötődési mintázatait mutatja. Ez a kötődési séma nem tudatosan rögzül az emberben, hanem egy korai, öntudatlan tanulást jelent, melyben mind a pozitív, mind a negatív elemek továbbadódnak. S amikor a nőből anya lesz, a mélyen benne lakó minták felélednek. Kissé sarkítva, de igaz, hogy anyáról anyára száll ez a magatartásforma. A legtöbben tehát úgy nevelnek, hogy fogalmuk sincs arról, hogy ezt attól tanulták, aki őket nevelte.
A második csoportba azok a tanult kötődési minták tartoznak, amelyek bővítik – jó esetben pozitívan befolyásolják – az eredeti anyához fűződő viszonyból megtanult viselkedést. Egy-egy jó baráthoz, testvérhez, a házastárshoz fűződő viszony kötődési mintái nagyban segíthetnek, ha az eredeti anyához való kapcsolat torz vagy sérült.
A pszichológusnő elmondása szerint a harmadik forrás, amely a korai anya-gyermek kapcsolatban kulcsfontosságú, a szülést követő néhány hét során lezajló folyamat. A születést követő harmadik-negyedik hétre az ifjú anya hirtelen elkezdi ismerni gyermekét, s környezete legnagyobb megdöbbenésére pontosan tudja, az miért sír: mert éhes, mert fázik, mert közelségre vágyik… A hiedelemmel ellentétben itt nem az anyai ösztön "kialakulásáról" van szó, hanem szintén tanulásról: az anya mintegy megtanulja értelmezni gyermeke jelzéseit, kialakul a korai kommunikáció.
Negyedrészt pedig az éppen aktuális, divatban lévő kulturális trendek is befolyásolják az anyaságot, annak megélését. Régebben például a mesterséges táplálást (tápszerek) részesítették előnyben, most azonban minden fórumon kizárólag az anyatejes táplálást tartják elfogadhatónak. Az adjunktusnő véleménye szerint orvosi és biológiai szempontból az anyatejes táplálás mellett tehetjük le a voksot, de semmiképp sem állíthatjuk be ezt a megoldást kizárólagosnak úgy, hogy közben szorongó helyzetbe hozzuk azokat az anyákat, akiknek nincs anyatejük, vagy valamilyen oknál fogva nem tudnak szoptatni. A normális megoldás annak zászlóra tűzése lehetne, hogy tápláld a gyermekedet, ahogyan csak tudod.
Mindebből kitűnik, hogy az első anyasággal kapcsolatos csapda abban áll, hogy nagy esélye van annak: a szüleinktől kapott mintát továbbítjuk saját gyermekeink felé. Ha ez többnyire helyes, nincs nagy probléma. Ha azonban világos, hogy ezek az érzelmi szálaink sérültek, érdemes időt szánni más, általunk pozitívnak tartott mintaképek tudatos tanulmányozására.
Otthon, édes otthon…
Hazánkban az édesanyáknak lehetőségük van otthon maradniuk gyermekük hároméves koráig úgy, hogy közben bizonyos szociális juttatásokat kapjanak. (Ellentétben némely nyugati, pl. Anglia, vagy jó néhány közel-keleti országgal, pl. Törökország, ahol a gyes ismeretlen fogalom.) A jelenlegi védőnői tapasztalatok azonban azt igazolják, hogy nincs minden rendben ezzel az időszakkal. Néhány védőnő beszámolója alapján elmondható, hogy az otthon lévő anyák nem mindig egyforma lelkiállapottal élik meg a gyes idejét. Természetesen sok más változat létezik, de ma az alábbi három fő tendencia érvényesül egy átlagos védőnői körzetben.
Az első típusba a fiatal, huszadik évüket még be nem töltött anyák tartoznak, akik egyedül vagy házasságon kívül, élettársi kapcsolatban nevelik gyermeküket – komoly anyagi és magánéleti gondok közepette, több-kevesebb sikerrel. Többségüknél nem kívánt terhességről volt szó, vagy azért, mert akaratlanul estek teherbe, vagy azért, mert csak amiatt vállaltak gyermeket, mert partnerüket akarták ezzel magukhoz kötni.
Számukra az otthonlét és a gyermeknevelés abszolút nyűg, éppen fiatal koruk miatt más életvitelre vágynak (szórakozásra, sportolásra, szabadidőre).
A második típusba a 22-27 éves mamák tartoznak, akik tudatosan, örömmel vállalták gyermeküket. Családi körülményeik rendezettek, általában már saját lakással rendelkeznek (vagy éppen törlesztik azt). Többségük azonban nem tervezi, hogy a gyermek másfél éves koránál tovább otthon maradjon, melynek okaként főleg a szakmai lemaradást és az otthonlét monotonitását jelölik meg.
A harmadik csoportba a harminc év feletti mamák tartoznak – a gyermek itt várva-várt ajándék, egy régi álom beteljesedése hosszas meddőség vagy magánéleti problémák után. Az otthonlét öröm – végre ki lehet szállni a munkából.
A védőnők véleménye szerint főleg az első két csoportnál figyelhető meg egy érdekes, sajnos nem éppen örömteli jelenség. Ezek az anyukák az otthonlét monotonitását nehezményezve a nap jelentős részét tévénézéssel töltik. Családjukban nincs szó a klasszikus értelmében vett "háztartásvezetésről", a szükséges munkálatok inkább ad hoc módon végződnek el. A legnagyobb izgalmat pedig egy új szappanopera beindulása jelenti…
Dr. Szabó Éva elmondása szerint az otthonlét monotonitása az a második csapda, amely némely anyát veszélyhelyzetbe sodorhat. A pszichológiában ismeretes "monotónia-tűrés" fogalma itt ugyanis azt jelenti, hogy egyes emberek jobban, míg mások igen keservesen tűrik a gyes-időszak monotonitását, a hétköznapok egyforma napirendjét. Az viszont már igényesség kérdése, hogy valaki mások "izgalmas" életének a megismerésével próbál saját unalmas életéből kilépni (lásd tévésorozatok, pletykalapok, szomszédolás), vagy pedig saját életét gazdagítja, építi (önképzéssel, nyelvtanulással, kreatív időtöltéssel) – mondja a pszichológusnő. Éppen ezért minden anya bátorítható arra, hogy néha egy-két órára nyugodtan hagyja megbízható személyekre gyermekét – ha feltöltődve tér vissza, ez a következő két napon százszorosan megtérül!
Tükröm, tükröm, mondd meg nékem…
Egy másik olyan probléma, amelyre a fiatal anyák kevésbé vannak felkészítve, az a tény, hogy a terhesség minden nõ külsejét megváltoztatja egy kicsit. A pszichológusok szerint azonban fontos lenne megérteniük a kismamáknak, hogy hibát követnek el, ha a régi alak és kinézet után áhítoznak. Elfelejtik ugyanis, hogy itt személyiségük egy új szereppel bővül – azaz több lesz, más lesz, mint a korábbi. Ehhez az új szerephez kell egy új kinézetet találni, ami minőségében ugyanaz, mint a régi, de nem biztos, hogy ránc nélkül és ugyanabban a ruhában.
Good-bye randevú?
Egy néhány évvel ezelőtt készült felmérés szerint a kisgyermekes házaspárok 33 százaléka soha, 48 százaléka pedig havonta vagy ritkábban jár el kettesben otthonról (Társadalomkutatás 1992.). Dr. Szabó Éva szerint azonban nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a gyermekek megszületésével a házaspárok viszonyában semmi sem változott – vagy ha változott is, csak még nagyobb értelmet és tartást kapott. Elengedhetetlen, hogy a felnőtteknek megmaradjon a gyermektől független élete is, ami csak kettejüknek szól, és egymással való kapcsolatukat gazdagítja. "Az, hogy a gyermekek megszületésével férj és feleség elhagyja egymás keresztnevének a használatát, azaz csak »apa és anya« megszólítással él, gyakran ártatlan szójátéknak tűnik… A valóság azonban az, hogy ennek hátterében a kapcsolat érzelmi-fizikai kiüresedésének a kezdete áll. Vagyis a szülői szerep felnagyítása a romantikus szerető szerepe helyett, mivel ezt már kissé megfakította az idő… Pedig a sikeres anyaság hátterében elsősorban sikeres párkapcsolat áll" – állítja az adjunktusnő.
Az elmondottakból kitűnik, hogy a gyakran magától értetődő anyaság nem kis kihívásoknak van kitéve. Ahhoz, hogy sikeresnek értékelje önmagát, sok-sok átgondolnivaló vár egy… tökéletesedő anyára
2009. március 28., szombat
2009. március 24., kedd
Segítség! Nem vagyok tökéletes anya!
Bevallom, volt egy rövid időszak az életemben, amikor pszichológushoz jártam. Éreztem, hogy valami nincs rendben, kimerültem, nagyon hamar elveszettem az önuralmam, s attól féltem, kárt teszek a kislányomban. Pedig Bori akkor még csak épp 1 éves volt. Aki olvasta alább a születéstörténetét (cikk a Kismamában 2007. februárjából), az tudja, hogy születése óta sejthető volt, hogy nem lesz minden teljesen rendben. Nyilván ez is bennem volt. Nem éreztem tökéletes anyának magam. Pedig a környezetem megcáfolt, próbált tükröt tartani elém, hogy lássam, jól csinálom a dolgom. Csak hát maximalista voltam, ez volt az én legnagyobb bajom!
Az alábbiakban bemutatok néhány házi feladatot, amelyeket akkoriban kaptam a pszichológusomtól, s hétről hétre készülnöm kellett belőlük. Ő mindet átolvasta, jegyzetelt (időnként bele is), s következő héten pedig mindig keményen elém tárta az igazságot. Mai napig is cseng a fülemben, ahogy Ági kérdezi: "Katalin, miért van az, hogy maga olyan okos, mégis olyan buta?" Ugyanis a feladatok elvégzése közben átgondoltam a dolgokat, s mindig a megfelelő következtetéseket vontam le - csak beismerni voltam képtelen ezeket.
Először a legkedvesebb gyakorlatommal kezdem, ebből tanultam a legtöbbet. Mint már írtam, a fő gondom a maximalizmusom volt, nem éreztem tökéletes anyának magam.
A feladat a következő:
Írd le egy papírra, hogy szerinted milyen a jó anya!
Nagyon hatásos! Rájöttem, hogy irreálisak az elvárásaim magammal szemben! Miért kellene, hogy mindig nyugodt, jókedvű és mosolygós legyek? Hogy mindig türelmes legyek a gyermekemmel? Hogy mindig jól sikerüljön, amit főzök? Olyan anya nincs, aki MINDIG ilyen!
TÖKÉLETES ANYA NINCS!
Ezzel párhuzamosan azt is össze kellett írnom, hogy mit szeretek magamban. Sikerült nehezen összeszednem 14 dolgot, de persze a negatívumok hamarabb az eszembe jutottak. :( A végkövetkeztetést is meg kellett hoznom, hogy szeretem-e magamat? A válaszom NEM volt.
Mivel hamar fény derült a legfőbb mozgatórugómra (maximalizmus) és hiányosságomra (indulatkezelés), a következő alkalmakra ezek voltak a házi feladataim:
- Reggel nem elmosogatni
- Gyerekre felemás zoknit húzni
- Gáztűzhelyet 2 napig nem letakarítani (ez az egyik mániám)
- Direkt elrontani az ebédet
- Beszélgetés a férjemmel: Mennyire engedhetjük szabadon a kis felfedezőt, hol vannak a korlátok? (Ez amúgy is egy jó téma!)
- Napi 10 perc zongorázás
Ezek után el kellett gondolkodnom a következőkön:
- Miért nem jó a tökéletesség? (pl. mert utána nincs fejlődés, meg kényszerrel jár stb..)
- Amikor nem csináltam meg "tökéletesen" a dolgaim, mi történt? (Semmi, csak engem zavart.)
- Mi a különbség a "kell" és a "szeretnék" között? (Külső kényszer, ill. belső késztetés.)
S ha még nem volt elég a gyakorlatokból, két utolsót is megosztok veletek.
1. Összeírni, hogy mit szeretek és mit nem szeretek a gyermekemben (egymás mellé, hogy jól látható legyen). (Érdekes, azért sokkal több dolgot szeretünk ám bennük, mint amit nem!)
2. Gyermekemhez való viszonyulásom - legalább 1 héten keresztül írni. (Ebből kiderül, hogy a türelmetlen, "szégyenteljes" napok aránya elég kicsi.)
Remélem, másnak is segítenek ezek a kis fejtörők, hogy megértse:
A gyermekeinek pedig egyenesen a
Az alábbiakban bemutatok néhány házi feladatot, amelyeket akkoriban kaptam a pszichológusomtól, s hétről hétre készülnöm kellett belőlük. Ő mindet átolvasta, jegyzetelt (időnként bele is), s következő héten pedig mindig keményen elém tárta az igazságot. Mai napig is cseng a fülemben, ahogy Ági kérdezi: "Katalin, miért van az, hogy maga olyan okos, mégis olyan buta?" Ugyanis a feladatok elvégzése közben átgondoltam a dolgokat, s mindig a megfelelő következtetéseket vontam le - csak beismerni voltam képtelen ezeket.
Először a legkedvesebb gyakorlatommal kezdem, ebből tanultam a legtöbbet. Mint már írtam, a fő gondom a maximalizmusom volt, nem éreztem tökéletes anyának magam.
A feladat a következő:
Írd le egy papírra, hogy szerinted milyen a jó anya!
Nagyon hatásos! Rájöttem, hogy irreálisak az elvárásaim magammal szemben! Miért kellene, hogy mindig nyugodt, jókedvű és mosolygós legyek? Hogy mindig türelmes legyek a gyermekemmel? Hogy mindig jól sikerüljön, amit főzök? Olyan anya nincs, aki MINDIG ilyen!
TÖKÉLETES ANYA NINCS!
Ezzel párhuzamosan azt is össze kellett írnom, hogy mit szeretek magamban. Sikerült nehezen összeszednem 14 dolgot, de persze a negatívumok hamarabb az eszembe jutottak. :( A végkövetkeztetést is meg kellett hoznom, hogy szeretem-e magamat? A válaszom NEM volt.
Mivel hamar fény derült a legfőbb mozgatórugómra (maximalizmus) és hiányosságomra (indulatkezelés), a következő alkalmakra ezek voltak a házi feladataim:
- Reggel nem elmosogatni
- Gyerekre felemás zoknit húzni
- Gáztűzhelyet 2 napig nem letakarítani (ez az egyik mániám)
- Direkt elrontani az ebédet
- Beszélgetés a férjemmel: Mennyire engedhetjük szabadon a kis felfedezőt, hol vannak a korlátok? (Ez amúgy is egy jó téma!)
- Napi 10 perc zongorázás
Ezek után el kellett gondolkodnom a következőkön:
- Miért nem jó a tökéletesség? (pl. mert utána nincs fejlődés, meg kényszerrel jár stb..)
- Amikor nem csináltam meg "tökéletesen" a dolgaim, mi történt? (Semmi, csak engem zavart.)
- Mi a különbség a "kell" és a "szeretnék" között? (Külső kényszer, ill. belső késztetés.)
S ha még nem volt elég a gyakorlatokból, két utolsót is megosztok veletek.
1. Összeírni, hogy mit szeretek és mit nem szeretek a gyermekemben (egymás mellé, hogy jól látható legyen). (Érdekes, azért sokkal több dolgot szeretünk ám bennük, mint amit nem!)
2. Gyermekemhez való viszonyulásom - legalább 1 héten keresztül írni. (Ebből kiderül, hogy a türelmetlen, "szégyenteljes" napok aránya elég kicsi.)
Remélem, másnak is segítenek ezek a kis fejtörők, hogy megértse:
ELÉG JÓ ANYA!
A gyermekeinek pedig egyenesen a
LEGJOBB !
2009. március 21., szombat
vers és zene
Két nyárfa
Én sem volnék, ha nem volnál,
ha te hozzám nem hajolnál,
te sem volnál, ha nem volnék,
ha én hozzád nem hajolnék.
Osztódom én, osztódol te,
só vagy az én kenyeremben,
mosoly vagy a bajuszomon,
könny vagyok a két szemedben.
Köt a véred, köt a vérem:
szeretőm vagy és testvérem.
Köt a vérem, köt a véred:
szeretőd vagyok s testvéred.
Szellőm vagy, ki megsimogatsz,
viharom, ki szerteszaggatsz.
szellőd vagyok, ki simogat,
viharod, ki szétszaggatlak.
Ha nem volnék, te sem volnál,
én sem volnék, ha nem volnál.
Vagyunk ketten két szép nyárfa,
s búvunk egymás árnyékába.
/Kányádi Sándor/
Én sem volnék, ha nem volnál,
ha te hozzám nem hajolnál,
te sem volnál, ha nem volnék,
ha én hozzád nem hajolnék.
Osztódom én, osztódol te,
só vagy az én kenyeremben,
mosoly vagy a bajuszomon,
könny vagyok a két szemedben.
Köt a véred, köt a vérem:
szeretőm vagy és testvérem.
Köt a vérem, köt a véred:
szeretőd vagyok s testvéred.
Szellőm vagy, ki megsimogatsz,
viharom, ki szerteszaggatsz.
szellőd vagyok, ki simogat,
viharod, ki szétszaggatlak.
Ha nem volnék, te sem volnál,
én sem volnék, ha nem volnál.
Vagyunk ketten két szép nyárfa,
s búvunk egymás árnyékába.
/Kányádi Sándor/
2009. március 18., szerda
Az anyáknak is szükségük van anyai gondoskodásra!
Egy nagyon kedves ismerősöm fordítását adom most közre. Megszívlelendőek a gondolatai!
La Leche Liga (LLL) szoptatási tanácsadó - ebben a képzésben én is részt vettem, de még nem jutottam el az akkreditálásig. Ám ami késik, nem múlik!
Szeretettel - az említett cikk:
Ha gyermekeinket neveljük, férjünket ellátjuk, háztartást vezetünk, a LLL tevékenységében önkéntesen részt vállalunk és emellett talán még egy fizetett munkát is végzünk, akkor hajlunk afelé, hogy megfeledkezzünk saját szükségleteinkről. Ezen az úton valahol elkezdünk mindenki mást az első helyre állítani, önmagunkat pedig az utolsóra. Nehéz magunkra gondolni, amikor egy kis emberke szükségletei oly’ fontosak.
La Leche Liga (LLL) szoptatási tanácsadó - ebben a képzésben én is részt vettem, de még nem jutottam el az akkreditálásig. Ám ami késik, nem múlik!
Szeretettel - az említett cikk:
"Az anyáknak is szükségük van anyai gondoskodásra!
Ha gyermekeinket neveljük, férjünket ellátjuk, háztartást vezetünk, a LLL tevékenységében önkéntesen részt vállalunk és emellett talán még egy fizetett munkát is végzünk, akkor hajlunk afelé, hogy megfeledkezzünk saját szükségleteinkről. Ezen az úton valahol elkezdünk mindenki mást az első helyre állítani, önmagunkat pedig az utolsóra. Nehéz magunkra gondolni, amikor egy kis emberke szükségletei oly’ fontosak.
Ahhoz, hogy egészségesek maradjunk, el kell kezdenünk törődni magunkkal! Pont úgy, ahogy a családunkat szeretjük, öleljük meg és dédelgessük egy kicsit magunkat! Ezért most tedd le ezt a cikket, állj fel és adj magadnak egy hosszú és erőteljes ölelést!
Régen úgy tartották, hogy egy embernek naponta négy ölelésre van szüksége a túléléshez, nyolcra ahhoz, hogy megtartsa magát olyannak, amilyen, tizenkettőre pedig, hogy növekedni tudjon.
Hogy lehet, hogy egy ölelés ennyire jól esik?
A bőr a legnagyobb szervünk. A test sokszor elmond olyan dolgokat, amire nincs szavunk. Az öleléssel kapcsolatban az a legkedvesebb, hogy általában nem ölelhetsz anélkül, hogy te magad ne kapnál egy ölelést.
Talán azt mondod: „Annyi a tennivaló a cseperedő gyerekekkel a házban!” Tökéletesen egyetértek. De mégis tudom, hogy nekem magamnak is szükségem van egy kis időre magamban, ami nagyon sokat jelent a számomra. Felfrissültnek érzem magam és a háztartás valamint a gyereknevelés körüli teendőket is jobban el tudom végezni. Úgy alakítom a magam számára fenntartott időt, hogy a gyerekeket ezzel ne rövidítsem meg.
Ha más édesanyákkal és szoptatási tanácsadókkal beszélek, úgy érzem, bűntudatuk van, amiért néha gyerekeiktől külön akarnak lenni. Csodálkozom, honnan ez a bűntudat? Az egyedül kimozdulni akarás nem ütközik semmilyen LLL ideálba, ettől még a család marad az első. Nem kell felnőtté válásukig napi 24 órát töltened a gyermekeiddel. Minden tanácsadó (édesanya) maga ismeri a legjobban a családját. Ha az egyik anya tudja, hogy gyermekei egy darabig az édesapjukkal vagy egy másik szeretett emberrel jól elvannak, akkor minden rendben. Ha viszont egy másik édesanya tudja, hogy ez jelenleg nem megy, az is rendben van. Ez azt mutatja, hogy mindkét nő figyelembe veszi gyermekei szükségleteit, és tudja, hogyan elégítheti ki azokat legjobban.
Álljon itt néhány használható javaslat. Ezek nem igazodnak minden család szokásaihoz, valamint nem kötelező őket minden nap elvégezni. Azokat használd, amik számodra megfelelnek vagy valósítsd meg saját elképzeléseidet!
Anyai gondoskodás - magadnak!
Egyél rendszeresen! Kiegyensúlyozott táplálkozásra van ahhoz szükséged, hogy energiától duzzadó édesanya légy.
Sportolj rendszeresen! Sokat mozogsz a gyerekekkel (napi 16 km-t akár) és a nap végén valószínűleg ki vagy facsarva. Mégis a rendszeres sport, futás, gyaloglás, kirándulás vagy az aerobic növelik energiádat.
Pihenj eleget! A depressziv lelkiállapot gyakran a felhalmozódó fáradtság következménye. Szundíts együtt a gyerekekkel, vagy legalábbis polcold fel a lábadat és hunyd le pár percre a szemed.
Legyen napi egy órád csak magadra - legalább kétszer-háromszor hetente!
Javaslatok ilyenkorra:Vegyél egy hosszú fürdőt!
Olvass egy olyan könyvet, amiben el tudsz mélyedni!
Gondolj egy olyan helyre, ahol szívesen lennél, közben lazítsd el az egész tested!
Menj el és vásárolj magadnak vagy menj fodrászhoz!
Kelj fel egy órával a többiek előtt, tusolj le, öltözz fel és sminkeld ki magad!
Menj el a gyerekek nélkül egy barátnőddel vacsorázni!
Ha kezdesz depressziós lenni:
Bízz az ösztöneidben, ahogyan a gyerekekkel is teszed!
Mondd magadnak: „Jól fogom magam érezni és először magamra gondolok.”
Köss férjeddel vagy egy barátnőddel egy szerződést, hogy legalább naponta egyszer megdicséred magad!
Igyekezz leegyszerűsíteni a háztartási és az anyai teendőket egyaránt!
Gondolkozz azon, hogy te vagy a család közepe és kívánd, hogy a család javára jól érezd magad és nézz ki minél jobban!
Figyelj arra, amikor gyermekeid megölelnek vagy megcsókolnak, és vedd észre, milyen értékesek ezek a pillanatok.
A feszültségek oldására:
Egy hobbi nagyon jó feszültségoldó. A lassú, ismétlődő tevékenységek, mint a kötés vagy a varrás pihentetnek és még eredménnyel is járnak.
A kerti munka tökéletes fizikai tevékenység, napsütés és friss levegő.
Próbáld meg a világ dolgait egy rövid időre kizárni:
húzd ki a telefont!
ne nyisd ki a postádat!
1-2 napig ne olvass újságot!
Ha közel vagy az összeomláshoz, mozgasd meg magad. Menj el valahová, mindegy, hová, csak menj! Menj ki és lélegezz mélyeket, menj egy másik helyiségbe (a fürdőszobába például) és számolj lassan tízig! Ha a férjed is ott van, kérdezd meg, át tudja-e venni a dolgaidat, hogy elmehess egyet sétálni. Mindegy hová mész, csak ne autóval, ne a gázpedálon add ki a dühödet!
Egy jó sírás csodákat művel. Addig sírj, ameddig meg nem nyugszol. De soha ne sírj egyedül! Sírj a férjeddel vagy egy közeli barátnőddel, mert senki nem tudja, hogy érzed magad vagy hogyan tud neked segíteni, ha egyedül sírsz.
Krémezd be a testedet tetőtől talpig! Masszírozd meg a karodat, a lábszáradat és a lábfejedet!
És emlékeztesd magad arra, hogy törődj magaddal, így képes leszel arra, hogy másokról is jobban gondoskodj!"
Anette Willson, LEAVEN újság 1988 márc/ápr.
Német fordítás: Eva-Maria Stroh
Magyar fordítás: Somogyi Boglárka
2009. március 16., hétfő
Ilyen voltam - ilyen lettem
Hogy ne csak olvasd, lásd is, miről beszélek! ;)
2007 és 2008 karácsonyán
Látványos, ugye?
2007 és 2008 karácsonyán
Látványos, ugye?
Az én történetem
És akkor most jöjjön az ígért saját történet. Ez alapján megértitek, miért vált szívügyemmé a hasonló helyzetben lévő édesanyák és családok támogatása.
Manapság mi, kisgyerekes anyák igencsak nehéz helyzetben vagyunk. Pláne, ha gyermekünk sérült. Sok dolgunk akad családanyaként (gyereknevelés, háztartás vezetése), közben igyekszünk jó anyák, feleségek és háziasszonyok lenni, s mivel a GYED/GYES nagyon kevés, sokan kénytelenek vagyunk mindenen spórolni. Édesanyává válva a legfontosabbá gyermekünk válik számunkra. Ő az, akiért MINDENT megtennénk! Sosem szeretnénk betegen, szomorúan látni. Születése után anyatejjel tápláljuk, fél éves kora után válogatott alapanyagokból készítjük ételeit. Mikor közösségbe kerül, vitaminokkal erősítjük immunrendszerét, hogy lehetőleg ne szedjen össze minden kósza vírust a társaitól. Testi-lelki egészségének megőrzése válik a célunkká, most már egész további életünkön át!
Mivel neki mindent megadunk, csak egyetlen dolgon tudunk spórolni: saját magunkon.
- Gyümölcsöt nem eszünk, mert holnap majd megeszi gyermekünk, neki kell a vitamin és a rost.
- Ruhát nem veszünk - minek, hiszen úgysem járunk sehová.
- Könyvek, újságok? Felesleges, hiszen nincs időnk leülni és nyugodtan olvasni.
Sérült kisgyereket nevelő családanyaként én is mindent megtettem azért, hogy a családom testi-lelki egészségét megőrizzem. Csak közben a magaméról feledkeztem el, szinte sosem ettem, mert nem volt rá időm, energiám. S ennek bizony meglett a következménye: 2007 karácsonyát kórházban töltöttem agyérgörcs tüneteivel.
Kivizsgálások hosszú sora kezdődött (vérvétel, CT, lumbálás), de szerencsére hamar kiderült, miért kongatta meg szervezetem a vészharangot: annyira kevés volt már a vasam, hogy a hemoglobinjaim bomlani kezdtek, gyakorlatilag ugyanúgy oxigénhiányos állapotban voltam, mint ha agyérgörcsöm lett volna (ezért is voltak nagyon hasonló tüneteim). Először a vasamat kellett pótolni, majd jöhetett a vitaminpótlás.
Az elkövetkezendő hónapok alatt kezdtem egyre jobban lenni.
Viszont még mindig nem ettem rendesen. A reggeli általában teljesen kimaradt, ebéd helyett is csak épp bekaptam pár falatot. A koplalástól este meg már nem voltam éhes. Volt, hogy napokig nem ettem főtt ételt.
Ismerős?
Ekkor, 2008 szeptemberében internetes bóklászásaim közepette ráakadtam egy független életmód- és táplálkozási tanácsadóra, aki felmérte egészségi és fittségi állapotomat, személyre szabott táplálkozási és életmódprogramot állított össze nekem.
Már egy nap után változásokat vettem észre magamon: elkezdett működni a szervezetem! Rég elfeledett funkcióim újultak meg, s már pár nap után sokkal jobban éreztem magam, aktívabb, kiegyensúlyozottabb lettem. Nem volt szükségem kávéra, s nem kívántam az édességet!
Közben próbáltam újra munkába állni. Lett állásom, de nem tudtam összeegyeztetni a munka és a család életét. Munkahelyi gondjaim miatt letörtnek, szomorúnak kellett volna lennem, ennek ellenére mosolygós, jókedvű lettem – ezt sokan észrevették rajtam. A megfelelő testsúlykontroll programnak köszönhetően súlyom nőtt (ez volt a cél), ugyanakkor testfelépítésem is kezdett átalakulni, észrevétlenül eltűntek a csak engem zavaró „feleslegek”, leesnek rólam a tavalyi vastag nadrágjaim.
1 évvel később, 2008 karácsonyán már jobban odafigyeltem táplálkozásomra, szem előtt tartottam a tanácsokat, többet ittam. Testem, szervezetem változásai nem feltűnőek, de jobb kedvem, erőnlétem sok ismerősömnek feltűnt.
Újra működésbe hoztam tehát a szervezetem a vas, vitaminok, ásványi anyagok és nyomelemek pótlásával, valamint helyes étkezési és életmódbeli szokások kialakításával.
Mikor tapasztaltam magamon a pozitív változásokat, csendesen körülnéztem, s láttam, hogy a hasonló helyzetben lévő édesanyáknak nagyon hasonló egészségügyi gondjai vannak, mint amik nekem voltak. Ezért indítottam el ezt a blogot.
Nekik, nektek szeretnék segíteni!
Manapság mi, kisgyerekes anyák igencsak nehéz helyzetben vagyunk. Pláne, ha gyermekünk sérült. Sok dolgunk akad családanyaként (gyereknevelés, háztartás vezetése), közben igyekszünk jó anyák, feleségek és háziasszonyok lenni, s mivel a GYED/GYES nagyon kevés, sokan kénytelenek vagyunk mindenen spórolni. Édesanyává válva a legfontosabbá gyermekünk válik számunkra. Ő az, akiért MINDENT megtennénk! Sosem szeretnénk betegen, szomorúan látni. Születése után anyatejjel tápláljuk, fél éves kora után válogatott alapanyagokból készítjük ételeit. Mikor közösségbe kerül, vitaminokkal erősítjük immunrendszerét, hogy lehetőleg ne szedjen össze minden kósza vírust a társaitól. Testi-lelki egészségének megőrzése válik a célunkká, most már egész további életünkön át!
Mivel neki mindent megadunk, csak egyetlen dolgon tudunk spórolni: saját magunkon.
- Gyümölcsöt nem eszünk, mert holnap majd megeszi gyermekünk, neki kell a vitamin és a rost.
- Ruhát nem veszünk - minek, hiszen úgysem járunk sehová.
- Könyvek, újságok? Felesleges, hiszen nincs időnk leülni és nyugodtan olvasni.
Sérült kisgyereket nevelő családanyaként én is mindent megtettem azért, hogy a családom testi-lelki egészségét megőrizzem. Csak közben a magaméról feledkeztem el, szinte sosem ettem, mert nem volt rá időm, energiám. S ennek bizony meglett a következménye: 2007 karácsonyát kórházban töltöttem agyérgörcs tüneteivel.
Kivizsgálások hosszú sora kezdődött (vérvétel, CT, lumbálás), de szerencsére hamar kiderült, miért kongatta meg szervezetem a vészharangot: annyira kevés volt már a vasam, hogy a hemoglobinjaim bomlani kezdtek, gyakorlatilag ugyanúgy oxigénhiányos állapotban voltam, mint ha agyérgörcsöm lett volna (ezért is voltak nagyon hasonló tüneteim). Először a vasamat kellett pótolni, majd jöhetett a vitaminpótlás.
Az elkövetkezendő hónapok alatt kezdtem egyre jobban lenni.
Viszont még mindig nem ettem rendesen. A reggeli általában teljesen kimaradt, ebéd helyett is csak épp bekaptam pár falatot. A koplalástól este meg már nem voltam éhes. Volt, hogy napokig nem ettem főtt ételt.
Ismerős?
Ekkor, 2008 szeptemberében internetes bóklászásaim közepette ráakadtam egy független életmód- és táplálkozási tanácsadóra, aki felmérte egészségi és fittségi állapotomat, személyre szabott táplálkozási és életmódprogramot állított össze nekem.
Már egy nap után változásokat vettem észre magamon: elkezdett működni a szervezetem! Rég elfeledett funkcióim újultak meg, s már pár nap után sokkal jobban éreztem magam, aktívabb, kiegyensúlyozottabb lettem. Nem volt szükségem kávéra, s nem kívántam az édességet!
Közben próbáltam újra munkába állni. Lett állásom, de nem tudtam összeegyeztetni a munka és a család életét. Munkahelyi gondjaim miatt letörtnek, szomorúnak kellett volna lennem, ennek ellenére mosolygós, jókedvű lettem – ezt sokan észrevették rajtam. A megfelelő testsúlykontroll programnak köszönhetően súlyom nőtt (ez volt a cél), ugyanakkor testfelépítésem is kezdett átalakulni, észrevétlenül eltűntek a csak engem zavaró „feleslegek”, leesnek rólam a tavalyi vastag nadrágjaim.
1 évvel később, 2008 karácsonyán már jobban odafigyeltem táplálkozásomra, szem előtt tartottam a tanácsokat, többet ittam. Testem, szervezetem változásai nem feltűnőek, de jobb kedvem, erőnlétem sok ismerősömnek feltűnt.
Újra működésbe hoztam tehát a szervezetem a vas, vitaminok, ásványi anyagok és nyomelemek pótlásával, valamint helyes étkezési és életmódbeli szokások kialakításával.
Mikor tapasztaltam magamon a pozitív változásokat, csendesen körülnéztem, s láttam, hogy a hasonló helyzetben lévő édesanyáknak nagyon hasonló egészségügyi gondjai vannak, mint amik nekem voltak. Ezért indítottam el ezt a blogot.
Nekik, nektek szeretnék segíteni!
2009. március 12., csütörtök
2009. március 11., szerda
Hogy lásd, kik vagyunk
Ezek vagyunk mi, a kislányom és én. :) Tavaly novemberben a Budai Várban sétálunk, s ilyen jól éreztük magunkat! ;)
Családban élünk, de a férjem nem szeretné megmutatni magát, így tiszteletben tartva a kérését olyan képet választottam, amelyen csak ketten vagyunk. Nézzétek el nekünk!
Családban élünk, de a férjem nem szeretné megmutatni magát, így tiszteletben tartva a kérését olyan képet választottam, amelyen csak ketten vagyunk. Nézzétek el nekünk!
Miről is lesz szó?
A kisgyerekes anyákhoz szólok ebben a blogban, elsősorban mégis a sérült gyermekeket nevelő édesanyákhoz, mivel én is ebben a helyzetben vagyok. A kislányom autista, 5 éves lesz a nyáron. Lassan 5 éve vagyok vele itthon, s ez bizony elég fárasztó lelkileg és egészségileg is.
Sokan szokták mondani, hogy könnyű a gyesen lévő kisgyerekes anyáknak, hiszen egész nap otthon vannak, nem is dolgoznak. Na persze! Csak próbálná az utánunk csinálni, aki ezt mondja! Nem munka a gyerek ellátása, a takarítás, főzés, ügyintézés? Sérült gyermekkel ráadásul többet kell foglalkozni (etetés, pelenkázás, fejlesztés), s több intézni való ügy is van (hivatalokba rohangálás az igazolásokért, orvosi kontrollok stb.) - aki ebben él, tudja, miről beszélek. És hogy mindezért mi milyen fizetést kapunk? ... hát erről jobb nem is beszélni. Míg az egészséges gyermek édesanyja legkésőbb a gyermek 3 éves korában visszamegy dolgozni, addig mi, sérült gyermekek szülei itthon maradunk, továbbra is gyesen meg emelt családi pótlékon. Éhbér. Sokszor még a számlákra sem elég. Férjeink éjt nappallá téve dolgoznak (már ahol megmaradt a család).
De nem is az anyagi rész az én vesszőparipám, erről már sokan sokfélét mondtak, gyakori téma a sajtóban is (még sincs semmi változás). Saját példámból okulva a kisgyerekes anyák egészségi és lelki állapotáról fogok írásokat közzétenni, gondolataimat, tapasztalataimat leírni. Várom az olvasók történeteit, megjegyzéseit is, írjuk együtt ezt a blogot!
Következő bejegyzésemben elmesélem a saját történetem, amelyből remélhetőleg mások is tanulni fognak, hogy ne járjanak úgy, mint én!
Sokan szokták mondani, hogy könnyű a gyesen lévő kisgyerekes anyáknak, hiszen egész nap otthon vannak, nem is dolgoznak. Na persze! Csak próbálná az utánunk csinálni, aki ezt mondja! Nem munka a gyerek ellátása, a takarítás, főzés, ügyintézés? Sérült gyermekkel ráadásul többet kell foglalkozni (etetés, pelenkázás, fejlesztés), s több intézni való ügy is van (hivatalokba rohangálás az igazolásokért, orvosi kontrollok stb.) - aki ebben él, tudja, miről beszélek. És hogy mindezért mi milyen fizetést kapunk? ... hát erről jobb nem is beszélni. Míg az egészséges gyermek édesanyja legkésőbb a gyermek 3 éves korában visszamegy dolgozni, addig mi, sérült gyermekek szülei itthon maradunk, továbbra is gyesen meg emelt családi pótlékon. Éhbér. Sokszor még a számlákra sem elég. Férjeink éjt nappallá téve dolgoznak (már ahol megmaradt a család).
De nem is az anyagi rész az én vesszőparipám, erről már sokan sokfélét mondtak, gyakori téma a sajtóban is (még sincs semmi változás). Saját példámból okulva a kisgyerekes anyák egészségi és lelki állapotáról fogok írásokat közzétenni, gondolataimat, tapasztalataimat leírni. Várom az olvasók történeteit, megjegyzéseit is, írjuk együtt ezt a blogot!
Következő bejegyzésemben elmesélem a saját történetem, amelyből remélhetőleg mások is tanulni fognak, hogy ne járjanak úgy, mint én!
2009. március 4., szerda
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)