Nagyon kedves ismerősöm, Csapó Ida honlapján bukkantam erre a fantasztikus gyöngyszemre.
Egy bolond százat csinál - a szó jó értelmében. Szeretettel adom itt közre, hozzon olyan örömöt és békét a lelketekbe, amilyent az enyémbe hozott!
Ida honlapját szeretettel ajánlom figyelmetekbe, nagyon sokat tanultam tőle a nők és a pénz kapcsolatáról, voltam a 3. női pénzügyi és önismereti konferenciáján. Többek között az ott tanultak eredménye ez a blog is! ;) Akinek van ideje május 8-án, menjen el a 4. konferenciára, s ne ijedjen meg a költségektől, ez a befektetés meg fog térülni! ha viszont most nincs időtök vagy befektethető pénzetek, iratkozzatok fel a hírlevelére, abból is nagyon sokat lehet tanulni!
2009. április 24., péntek
Mai üzeneteim
Ma két nagyon szép üzenetet is kaptam, az egyik írásos, a másik hanganyag. Szeretném megosztani veletek.
Az írásos üzenet címe: Két kis magzat beszélgetése. Azt hiszem, önmagáért beszél az írás, nagyon mély értelmét könnyű meglátni. Így szól:
- Te hiszel a születés utáni életben?
- Természetesen. A születés után valaminek következnie kell. Talán itt is azért vagyunk, hogy felkészüljünk arra, ami ezután következik.
- Butaság! Semmiféle élet nem létezik a születés után. Egyébként is, hogyan nézne ki?
- Azt pontosan nem tudom, de biztosan több fény lesz ott, mint itt. Talán a saját lábunkon fogunk járni és majd a szánkkal eszünk.
- Hát ez ostobaság! Járni nem lehet. És szájjal enni… ez meg végképp nevetséges! Hiszen mi a köldökzsinóron keresztül táplálkozunk. De mondok én neked valamit: a születés utáni életet kizárhatjuk, mert a köldökzsinór már most túlságosan rövid.
- De, de, valami biztosan lesz. Csak valószínűleg kicsit másképp, mint amihez itt hozzászoktunk.
- De hát onnan még soha senki nem tért vissza. A születéssel az élet egyszerűen véget ér. Különben is, az élet nem más, mint örökös zsúfoltság a sötétben.
- Én nem tudom pontosan, milyen lesz, ha megszületünk, de mindenesetre meglátjuk a mamát és ő majd gondoskodik rólunk.
- A mamát? Te hiszel a mamában? És szerinted ő mégis hol van?
- Hát mindenütt körülöttünk! Benne, és neki köszönhetően élünk. Nélküle egyáltalán nem lennénk.
- Ezt nem hiszem! Én soha, semmilyen mamát nem láttam, tehát nyilvánvaló, hogy nincs is.
- No de néha, mikor csendben vagyunk, halljuk, ahogy énekel és azt is érezzük, ahogy simogatja körülöttünk a világot. Tudod, én tényleg azt hiszem, hogy az igazi élet még csak ezután vár ránk.
A másik üzenet Márta Dóritól érkezett, aki a Parafónia Zenekar lelkes segítője, kislányomat is ő tanítja a zenélés művészetére. A Parafónia Zenekarról pár szót írok, hátha még nem hallottatok róla. A több, mint 10 éve együtt játszó legtehetségesebb sérült, elsősorban autista és Down szindrómás gyerekekbõl alakult meg az együttes. Akkor még Budapesti ULWILA zenekarként mûködött. 2003-ban vette fel az együttes a Parafónia nevet. A együttes elsõsorban klasszikus zenét játszik, a zeneirodalom nagyjainak mûveit, speciális átiratokban. Bővebben a Parafónia Zenekar honlapján olvashattok róluk.
Ez a felvétel egy nagyszerű koncerten készült. Bevallom, sírni kezdtem, amikor hallgattam. Büszke leszek, ha egyszer az én kislányom is közöttük lesz!
Az írásos üzenet címe: Két kis magzat beszélgetése. Azt hiszem, önmagáért beszél az írás, nagyon mély értelmét könnyű meglátni. Így szól:
- Te hiszel a születés utáni életben?
- Természetesen. A születés után valaminek következnie kell. Talán itt is azért vagyunk, hogy felkészüljünk arra, ami ezután következik.
- Butaság! Semmiféle élet nem létezik a születés után. Egyébként is, hogyan nézne ki?
- Azt pontosan nem tudom, de biztosan több fény lesz ott, mint itt. Talán a saját lábunkon fogunk járni és majd a szánkkal eszünk.
- Hát ez ostobaság! Járni nem lehet. És szájjal enni… ez meg végképp nevetséges! Hiszen mi a köldökzsinóron keresztül táplálkozunk. De mondok én neked valamit: a születés utáni életet kizárhatjuk, mert a köldökzsinór már most túlságosan rövid.
- De, de, valami biztosan lesz. Csak valószínűleg kicsit másképp, mint amihez itt hozzászoktunk.
- De hát onnan még soha senki nem tért vissza. A születéssel az élet egyszerűen véget ér. Különben is, az élet nem más, mint örökös zsúfoltság a sötétben.
- Én nem tudom pontosan, milyen lesz, ha megszületünk, de mindenesetre meglátjuk a mamát és ő majd gondoskodik rólunk.
- A mamát? Te hiszel a mamában? És szerinted ő mégis hol van?
- Hát mindenütt körülöttünk! Benne, és neki köszönhetően élünk. Nélküle egyáltalán nem lennénk.
- Ezt nem hiszem! Én soha, semmilyen mamát nem láttam, tehát nyilvánvaló, hogy nincs is.
- No de néha, mikor csendben vagyunk, halljuk, ahogy énekel és azt is érezzük, ahogy simogatja körülöttünk a világot. Tudod, én tényleg azt hiszem, hogy az igazi élet még csak ezután vár ránk.
A másik üzenet Márta Dóritól érkezett, aki a Parafónia Zenekar lelkes segítője, kislányomat is ő tanítja a zenélés művészetére. A Parafónia Zenekarról pár szót írok, hátha még nem hallottatok róla. A több, mint 10 éve együtt játszó legtehetségesebb sérült, elsősorban autista és Down szindrómás gyerekekbõl alakult meg az együttes. Akkor még Budapesti ULWILA zenekarként mûködött. 2003-ban vette fel az együttes a Parafónia nevet. A együttes elsõsorban klasszikus zenét játszik, a zeneirodalom nagyjainak mûveit, speciális átiratokban. Bővebben a Parafónia Zenekar honlapján olvashattok róluk.
Ez a felvétel egy nagyszerű koncerten készült. Bevallom, sírni kezdtem, amikor hallgattam. Büszke leszek, ha egyszer az én kislányom is közöttük lesz!
2009. április 21., kedd
Összegzés
Lezárult a szavazás, melynek kérdése ez volt:
Egészség vagy családi kassza? Mi a fontosabb?
11 szavazat érkezett, mindenki az egészséget tekintette fontosabbnak. Köszönöm a válaszokat!
Egészség vagy családi kassza? Mi a fontosabb?
11 szavazat érkezett, mindenki az egészséget tekintette fontosabbnak. Köszönöm a válaszokat!
2009. április 2., csütörtök
Autizmus világnapja
Április 2-a van, az Autizmus Világnapja.
Még csak néhány éve került a világnapok közé, de idén már számtalan helyszínen sokféle rendezvényt szerveztek, hogy minél jobban megismertessék a többi emberrel az autisták életét. Így remélhetjük, hogy gyermekeink elfogadást kapnak majd, nem megkülönböztetést. Ezért küzdünk mindannyian.
A rendezvények közül egyre végre én is el tudtam menni: a Ben-X című filmet néztem meg a KINO moziban. Kicsit féltem tőle, hogy mennyire zaklat majd fel, de annyira jól megcsinálták, hogy a történet ellenére nem hagyott bennem negatív érzéseket! Ajánlom mindenkinek, hogy nézze meg, nagyon döbbenetes és hiteles film! A kívülállók számára azonban gyakorta magyarázatra szorul, akik nem ismerik az autizmus jellegét, nem tudhatják, miért számolja a főszereplő a másodperceket a reggeli készülődés közben, mit jelent számára, ha lekési a megszokott buszt, miért lesz hirtelen erős a hang, mikor kilép az utcára, s miért olyan furcsa, ahogy a környezetét ábrázolják (az ő szemszögéből). Döbbenetesek voltak számomra a főszereplő gyermekkorából bevágott jelenetek, mert teljesen a kislányomra ismertem bennük.
A filmről több kritikát is olvastam, némelyiken bizony nagyon elképedtem. Döbbenetes, hogy szerepjátéknak veszik a filmet! Ebből is látszik, hogy az embereknek fogalmuk sincs róla, hogy ez a valóság! Nem szerepjáték!
De azt is belátom, hogy 4 évvel ezelőtt valószínűleg még én is ilyen szemmel néztem volna ezt a filmet. Akkor még én sem tudtam, mi az autizmus. És nem is érdekelt - ezt is bevallom. A főiskolán ugyan hallottam ezt a szót, kedves barátnőm ráadásul valamilyen beadandó írásában erről írt (én persze nem olvastam, pedig egy albérletben laktunk), de nem foglalkoztam a témával.
Az egészben most mégis az "dühít", hogy egy ilyen film kritikáját csak egy oldalról írják meg. Ha ezt olvassa el egy gyanútlan érdeklődő, valóban lúzernek fogja tekinteni a főszereplőt. Így nem fogja látni a lényeget! És azt fogja gondolni, hogy az autisták csak megjátsszák magukat. Nagyon elszomorít. Írtam egy-két helyre levelet, hogy ez így nem igazán fedi a valóságot, úgy tudom, az AOSZ is tiltakozott, de ezek ellenére a kritikákat még mindig csak egyedülállóan, egy másik oldal, az érintettek véleménye nélkül lehet olvasni.
Megtaláltam a hivatalos honlapot is, rajta ezt a rövid bemutatót:
http://www.benx.be/eng/trailer.asp
Sajnos nem tudok olyan jól angolul, hogy értsem, mit is írnak róla. Remélem, nem mondanak ellent nekem... ;)
Aki teheti, nézze hát meg a BEN-X című filmet! És ha nincs előismerete az autizmusról, akkor úgy nézze, hogy amit lát, az maga a valóság! Nem szerepjáték!
Még csak néhány éve került a világnapok közé, de idén már számtalan helyszínen sokféle rendezvényt szerveztek, hogy minél jobban megismertessék a többi emberrel az autisták életét. Így remélhetjük, hogy gyermekeink elfogadást kapnak majd, nem megkülönböztetést. Ezért küzdünk mindannyian.
A rendezvények közül egyre végre én is el tudtam menni: a Ben-X című filmet néztem meg a KINO moziban. Kicsit féltem tőle, hogy mennyire zaklat majd fel, de annyira jól megcsinálták, hogy a történet ellenére nem hagyott bennem negatív érzéseket! Ajánlom mindenkinek, hogy nézze meg, nagyon döbbenetes és hiteles film! A kívülállók számára azonban gyakorta magyarázatra szorul, akik nem ismerik az autizmus jellegét, nem tudhatják, miért számolja a főszereplő a másodperceket a reggeli készülődés közben, mit jelent számára, ha lekési a megszokott buszt, miért lesz hirtelen erős a hang, mikor kilép az utcára, s miért olyan furcsa, ahogy a környezetét ábrázolják (az ő szemszögéből). Döbbenetesek voltak számomra a főszereplő gyermekkorából bevágott jelenetek, mert teljesen a kislányomra ismertem bennük.
A filmről több kritikát is olvastam, némelyiken bizony nagyon elképedtem. Döbbenetes, hogy szerepjátéknak veszik a filmet! Ebből is látszik, hogy az embereknek fogalmuk sincs róla, hogy ez a valóság! Nem szerepjáték!
De azt is belátom, hogy 4 évvel ezelőtt valószínűleg még én is ilyen szemmel néztem volna ezt a filmet. Akkor még én sem tudtam, mi az autizmus. És nem is érdekelt - ezt is bevallom. A főiskolán ugyan hallottam ezt a szót, kedves barátnőm ráadásul valamilyen beadandó írásában erről írt (én persze nem olvastam, pedig egy albérletben laktunk), de nem foglalkoztam a témával.
Az egészben most mégis az "dühít", hogy egy ilyen film kritikáját csak egy oldalról írják meg. Ha ezt olvassa el egy gyanútlan érdeklődő, valóban lúzernek fogja tekinteni a főszereplőt. Így nem fogja látni a lényeget! És azt fogja gondolni, hogy az autisták csak megjátsszák magukat. Nagyon elszomorít. Írtam egy-két helyre levelet, hogy ez így nem igazán fedi a valóságot, úgy tudom, az AOSZ is tiltakozott, de ezek ellenére a kritikákat még mindig csak egyedülállóan, egy másik oldal, az érintettek véleménye nélkül lehet olvasni.
Megtaláltam a hivatalos honlapot is, rajta ezt a rövid bemutatót:
http://www.benx.be/eng/trailer.asp
Sajnos nem tudok olyan jól angolul, hogy értsem, mit is írnak róla. Remélem, nem mondanak ellent nekem... ;)
Aki teheti, nézze hát meg a BEN-X című filmet! És ha nincs előismerete az autizmusról, akkor úgy nézze, hogy amit lát, az maga a valóság! Nem szerepjáték!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)